Normál változat

Tisza-tó aquavity

TISZA-TÓ AQUAVITY – KINCSKERESŐ CSÓNAKOS KALANDTÚRA A TAVON

A Tó-vidék Fesztivál részeként a vidék páratlan szépségére építve játékos és élmény gazdag eseményt kínálunk a résztvevőknek. Vendégszeretetünkkel, a személyesség varázsával kívánjuk bemutatni valódi értékeiket a fenntarthatóság jegyében. Szeretnénk aktív részvételre bírni a térséghez kapcsolódó közösségeket, valamint felhívni a figyelmet a közös sportolás élményére, a környezetbarát közlekedés fontosságára és örömére úgy, hogy az esemény egyszerre nyújtson közösségi, kulturális és sport élményt a részvevőknek. Bővebben….

A játék leírása

.    A TISZA-TÓ AQUAVITY nem időverseny és a csapatok tulajdonképpen nem is egymás ellen küzdenek. Valójában élményt gyűjtenek, olyan kincseket melyek a közösségből és az összefogásból épülnek.

.    A csapatok a sarudi strandról indulnak és egy körútvonalon haladva térnek vissza a rajt helyszínre, ahol egy befejező kincskereső játék várja őket

.    A csapatok felkeresik a vendégváró kikitőket és  játékos feladatokat oldanak meg. A kikötőkben helybéli emberek várják a résztvevőket. A helyi értékekre épülő feladatokat ők maguk tervezik, a lényeg, hogy minél több csapattag vegyen benne részt.

.    A megérkezőket a kikötő gazda fogadja, segít a kikötésben és elirányítja őket a megfelelő játékállomásra. A feladat végeztével  a játékmester  aranytallérokat rejtő zsákot adományoz a csapatnak. A zsákokban különböző számú tallér rejtezik – a feladat  megoldásának minőségétől függően kapják meg a csapatok.

.    A játék végén a tallérokat beváltják az info pultnál, melyekért vásárló kártyát kapnak.

.    Ezt követően a csapatok részt vehetnek a kincsvásáron. Itt egy  terülj-terülj asztalkáról kézműves alkotásokból és helyi termékekből válogathatnak.

.    A nap végén kerül sor a díjak és oklevelek kiosztására. A eredményszámítást lásd a díjak bekezdésnél.

Túra adatok

  1. Időpont

2010. augusztus 15. vasárnap

  1. Távolság

Kb. 16 km

  1. A túra össz ideje

Kb. 5  óra

  1. 4. Útvonal – vendégváró kikötők

Start hely- Strand, Sarud

  1. Újlőrincfalvai-kikötő
  2. Óhalászi- sziget a fűzfás morotvánál
  3. Strand, Sarud

Részvétel módja, feltételek

  1. A résztvevők csapatokba szerveződnek.
  2. Résztvevők köre

A Tó-vidék Fesztivál vendégei, baráti társaságok, családok, helyi és régiós  egyesületek, szervezetek

  1. Csapatlétszám

Egy csapat 1 hajóba ül, a létszáma hajó nagyságától függ, de minimum 3 főnek kell lennie

  1. Csapatnév és öltözék

Minden csapat nevet választ magának és ehhez igazítja öltözékét, ami lehet akár festés vagy egy fejfedő is. Az ötletesség a legfontosabb.

  1. Életkor

A csapatban lehetnek gyermekek is, de kizárólag szülői vagy felnőtt kísérettel és felelősség vállalási nyilatkozattal.

  1. Hajó

Minden résztvevőnek rendelkeznie kell hajóval. Amennyiben nem rendelkeznek saját hajóval,  lehetőség van  a helyszínen is bérlésre   előzetes igénylés alapján:

Info: Heinrich Tamás Mobil 06 70 36 08 466 email: [email protected]

Ár: 600 Ft / 1 db –  3 vagy 4 fős csónak-

  1. 7. Biztonság

.    Minden résztvevőnek tudnia kell úszni. Mivel ennek ellenőrzése nem lehetséges, ezért a hajó legénységéért a csapat kapitánya vállal teljeskörű felelőséget, melyet írásban is megerősít a rendezvény előtt.

.    Mentőmellény felnőtteknek nem kötelező, de a gyermekeknek viselniük kell

.    Alkoholos italt az indulás előtt sem fogyaszthatnak a résztvevők

.    Minden felnőtt a saját felelőségére vesz részt az eseményen

.    A 18 év alattiakért a szülő illetve / ha a szülő nincs jelen / a kapitány vállalja a felelőséget.

Nevezés

  1. 1. Határidő

.    Előnevezés: 2010. augusztus 9. –ig.

.    A nevezéseket érkezési sorrendben fogadjuk el.

.    Helyszíni nevezés kizárólag abban az esetben lehetséges, ha résztvevői keret még nem telt meg és még marad hely a részvételre.

  1. Nevezés módja

Online a tovidekfesztival.hu weboldalon vagy / ha még marad hely a résztvevők számára/  a helyszínen nevezési lap kitöltésével

  1. 3. Nevezési díj

.    1.000 Ft / csapat – 2010. augusztus 9. –ig

.    A nevezési díjat rózsaszín postai csekken az alábbi címre kérjük feladni a benevezéssel egyidőben:

  1. Sarud Község Önkormányzata
  2. Sarud,  Kossuth út 93.
  3. Kérjük írják a megjegyzésbe az Aquavity nevet,
  4. valamint a csapatkapitány teljes nevét.

.    A csekk másolatát kérjük a nevezéshez mellékelni

.    2010. augusztus 9-e után is lehet nevezni, / ha résztvevői keret még nem telt meg és még marad hely a részvételre./ Ebben az esetben  a helyszínen lehet nevezni készpénzben. A díj:  2.500 Ft / csapat

A túra játék menete

  1. 9 .00- 9.30         Regisztráció                      a nagyszínpadnál
  2. 9.45  -10.00       Kapitányi egyeztetés          a nagyszínpadnál
  3. 10 órától            Indulás                            a strandtól
  4. 15-16 óra körül Visszaérkezés

Aranytallér beváltás az info pultnál

  1. 17.00                Lepényevés
  2. 17.30                Kincsvásár
  3. 18.30                Eredményhirdetés és tombola-sorsolás

a nagyszínpadnál

A PONTOS FORGATÓKÖNYVET A SZERVEZŐ MEGKÜLDI A RÉSZTVEVŐ RÉSZÉRE EMAILEN ÉS EGY PÉLDÁNYT A HELYSZÍNEN IS ÁTAD

Díjak, kategóriák

  1. 1. AQUAVITY –kupa

.    A legügyesebb csapat nyeri, amelyik a legtöbb aranytallért gyűjtötte

  1. 2. AQUAVITY – serleg

.    A legötletesebb öltözéket viselő csapat nyeri a vendégváró állomások játékmestereinek szavazata alapján

  1. 3. AQUAVITY – tál

.    Legjobb ( legkedvesebb, legélmény-dúsabb ) vendégváró állomás díja, amit  a résztvevő csapatok szavaznak meg a túra végén az TÁJÉKOZTATÁSI  pultnál.

A csapat előzetes feladatai

  1. A csapat

.    Önszerveződés

.    Csapatlétszám biztosítása: Egy csapat -3-4 főből áll .

.    A 18 év alattiaknak írásbeli szülői engedéllyel kell rendelkezniük.

  1. Öltözék

.    A saját öltözékéről maga gondoskodik,

.    tetszőlegesen választhatja meg stílusát, de az egységes megjelenésre törekedjen

  1. Eszközök

.    Valamennyi résztvevőnek kell rendelkeznie hajóval

.    A hajónak motor nélkül hajtottnak kell lennie és a létszámnak megfelelő lapáttal/evezővel/ és ha szükséges mentőmellénnyel kell rendelkeznie

  1. Ellátás

.    Mivel az út hosszú, a szükséges ételről és italról a résztvevők gondoskodjanak.

.    Nap elleni védelemről a résztvevők gondoskodjanak

  1. Szállítás

.    A hajók és a legénység szállításáról a  résztvevők gondoskodnak

.    A szállító jármű adatait a nevezési lapon kell megadni

  1. A csapat kapitány

.    Képviseli a csapatot, benevez az eseményre

.    Túravezető is egyben

.    Felelősséget vállal a legénységért

Letöltés Word dokumentumként

Regisztráció játékra

Név (kötelező)

Melyik játékra jelentkezik

Csapatban résztvevők száma

E-mail cím (kötelező)

Üzenet